Csehországban a jobboldal a masaryki hagyományoknak megfelelően eleve liberális (például a jobboldal vezető pártja, az ODS dekriminalizálta a marijuánát), Szlovákiában az újdonsült sztár, az SaS (Szabadság és Szolidaritás) egyértelműen liberális programot képvisel, így a szabadelvű eszme kormányzati tényező itt is, ott is.

Ed Muskie, demokrata párti politikus úgy vélte, csak kétféle politika létezik, a félelem és a bizalom politikája.  Az előbbit alkalmazó politikai erő arról próbálja meggyőzni a választókat, hogy (jó)létüket veszély fenyegeti (magyarok, zsidók, cigányok, liberálisok, kommunisták, fasiszták, karvalytőke stb. részéről), melytől ő és csakis ő képes megvédeni őket. Csehországban és Szlovákiában ezt a politikát követte a baloldal, illetve Szlovákiában a baloldallal szövetséges szélsőjobb: ijesztgették a jónépet azzal, hogy a burzsuj jobboldal szarik az „egyszerű emberekre“ (copyright by Paroubek) és a gatyájuk is rá fog menni egy influenzára, meg ráadásul tandíjat is kell majd fizetni (ismerős?), Fico és Slota pedig holmi magyar revízionista törekvésekkel próbálta ijesztgetni a szlovákokat.

Ezzel szemben mindkét országban olyan erők álltak, melyek a választóknak őszintén beszámoltak az előttük álló nehézségekről, a programjukban az állami osztogatás mérséklését, felelős gazdálkodást ígérték. Mindezt vudu (értsd, nemzeti, vallási maszlag) nélkül, pusztán a választópolgárok értelmére hagyatkozva. Csehországban és Szlovákiában ez elég volt a győzelemre, e két ország lakossága megmutatta, hogy velük lehet értelmesen beszélni, felfogták, hogy országuk fenntartható fejlődéséhez ideiglenesen áldozatokra van szükség.

Szlovákiában is, Csehországban is elbukott a félelem politikája, győzött a józan ész, a szlávok felnőttek, remélem, képesek leszünk előbb-utóbb tanulni tőlük.